Révész Bálint és Mikulán Dávid 2024-ben megjelent, magyar-francia-horvát koprodukcióban készített dokumentumfilmje egy budapesti felnövés történetét tárja nézői elé, melynek során a hátrányos szociális körülmények közt élő Sanyi nem csak kisfiúból válik tinivé, majd fiatal felnőtté, hanem ezzel párhuzamosan csínytevőből bajkeverővé, majd sokak számára ismert közellenséggé. Az alkotás egyedi perspektívából mutatja be, miként próbál a nagyváros kemény világában helyet találni magának egy fiatal fiú, akinek lehetőségeit már előre lekorlátozta szociális háttere és aki a mindennapi élet magasságai és mélységei mellett azzal a ténnyel is meg kell birkózzon, hogy amit tett, már soha nem lehet visszafordítani. A vetítést követően Révész Bálint rendezőt kérdezi Marton Máté.